Drága olvasóim! Köszönöm a sok visszajelzést és az új feliratkozókat is! Nagy örömöt okoztatok vele! Szívem szerint hamarabb is hoztam volna ezt a részt, de épp nyaralok, ezért csak telefonról tudtam írni most is, mert volt egy kis időm. Tudom nem lett a legjobb rész és előre elnézést kèrek, hogy ennyire rövid lett a gépelési hibákról nem is beszélve, de így elég nehéz! Remélem, hogy továbbra is megalyándékoztok néhány kommentel és pipával. Jöhet hideg meleg és várom a feliratkozókat is!
Mivel összegyűlt a 10 rendszeres olvasó, ígértem egy dupla részt. Csak két hét múlva megyek sajnos haza, de akkor is csak pár napra. Amint hazaértem megírom a dupla részt, tele fordulatokkal. Nem tudom, hogy előtte hozok-e még részeket, mindenkép megpróbálok!
Jó olvasást! :)
- Gyere! - mondtam, épp olyan hangerővel, hogy meghallja az illető.
- Szia. - lépett be a szobám ajtaján Harry. Szemeim kikerekedtek és rémülten pillantottam rá. Ő is zavarban volt.
- Szia. - nyögtem ki végül és felhúztam lábaimat. Én azt hittem be jön. Leül az ágyamra és beszélgetünk. De ez nem egy beköszönés volt, sokkal inkább egy elköszönés, mivel ezután szótlanul zárta be maga után az ajtót. Felpattantam az ágyamról és hirtelen felindulásból futottam Harry után, aki ekkor már zárta a bejáratot, de épp sikerült még kinyitnom előtte. Megszeppenve álltam meg. Az óriási jade szemeivel kérdőn meredt rám.
- Hova mész? - dadogtam. Harry szája apró mosolyra húzódott.
- El. - fürkészte arcomat, de továbbra is úgy beszélt velem mint egy lábtörlővel. Felsóhajtottam, majd hátra léptem egyet, hogy bezárhassa a bejáratot, amit gondolkozás nélkül, azonnal meg is tett. Szemeimet dörzsölgetve feküdtem vissza az ágyamba, majd magamra húzva a takarót, lehunytam szemeimet.
...
- Jill! - simított végig hátamon egy meleg kéz. Komótosan nyitottam ki szemeimet. Különösen fáradt voltam.
- Mennyi az idő? - kérdeztem összezavarodottan, mikor szembe találtam magam Niallel, aki ekkor az órámra pillantott.
- Hajnali fél négy lesz. - ráncolta homlokát, majd felkapcsolta a villanyt. A hirtelen fény hunyorgásra késztetett. Miért keltett fel?
- Fent van? - lépett be most Liam. Hangja aggodalmasan csengett.
- Nem teljesen. - nézett hátra a szőkeség. Képtelen voltam felkelni, annak ellenére, hogy komolynak tűnt a helyzet.
- Be kell mennünk a kórházba. Itt maradsz? - guggolt ágyam mellé Liam. Erre kipattantak a szemeim.
- Történt valami? - ültem fel ijedten, majd kinéztem a nappaliba, ahol Louis telefonálgatott. Ha ők itt vannak rendben, akkor csak Harryvel lehet valami.
- Igen sajnos. Nyugodj meg! Útközben elmondjuk mi van. - állt fel és én is felpattantam.
- Harry nincs jól? Ő van a kórházban? - húztam fel a cípőmet és kabátomat gondolkodás nélkül, majd még visszarohantam a telefonomért a szobámba.
- Igen. Úgy tűnik bulizni ment az este és rosszul lett. Ki hívták a mentőket, de pontosan mi sem tudjuk mi történt vele. - idegesen lèpkedtem a fiúk mellett. Szörnyen aggódtam Harryért. Nem is értettem, hogy miért kavart ez fel ennyire.
A liftbe érve eszmélten csak fel arra, hogy a pizsamámban jöttem el, ami egy pólót takar csupán. Így mégse mehetek be a kórházba.
- Baszki. - törtem meg a csendet, erre mindhárman rám kapták a tekintetüket.
- Mi a baj? - kérdezte Louis, mire csak csupasz lábaimra mutogattam.
- Szerintem nem gond. - mondta. Én se szerettem volna különösebben foglalkozni ezzel. A parkolóházba érve, azonnal megpillantottam az ismerős kocsit. Liam pattant a kormány mögé, míg a srácok azt mondták, üljek előre. A kórházba vezető út csöndesen telt. Mindenki nyugtalanul bámult ki az ablakon.
- Erre! - vezetett minket az óriási épületbe Louis, majd a portára ment, ahol ezt a feladatot egy nővér vette át tőle.
- Bemehetnek hozzá. Már ébren van. - lépett arrébb és már nem csak Louishoz beszélt. Én mentem be utoljára az ajtón. Ahogy megpillantottam össze szorult a szívem. Fogalmam sem volt arról, hoy mi történt vele, de tudni se akartam. Megálltam az ajtóban és sápadt arcát kezdtem vizslatni. Szörnyen nézett ki. Szemeimbe könnyek futottak, de nem engedtem ki őket. Most nem.
- Szívrohamot nem csak az öregek kapnak? - hallottam meg Niall hangját. Szívrohama volt.
- Mi a fenétől volt szívrohamod? - foglalt helyet egy széken Lou.
- Még nem tudják. - válaszolta és rám vezett tekintetét. Én továbbra is csak az ajtóból bámultam. Éreztem, hogy tekintete arcomról egészen a lábaimra csúszik.
- Szia. - nyögtem ki, mikor a többiek is rám néztek.
- Nem jössz beljebb J.? - vigyorgott. J.? Mióta hív így? Mintha az egyik Gossip Girl epizódba csöppentem volna.
Bólintottam, majd az ágy mellé sétáltam.
- Szóval mi ez a ketyere itt rajtad? - kérdezte Liam a karjára rögzített fehér gépre mutogatva.
- Elvileg egy hétig rajtam kell lennie. Jelzi, ha túl magas a pulzusom. Pittyegő hangot ad. Elég idegesítő magyarázta.
- Szóval ha valamiért nagyon ideges vagy rákezd? - ráncolta homlokát Tomlinson.
- Vagy ha valami miatt nagyon boldog. - bólogatott.
- Hát ez a veszély nem fenyeget. - jegyeztem meg, de nem terveztem, hogy hangosan ki mondom. Csupán kicsúszott. - Ne haragudj... Én nem úgy értettem. - szabatkoztam, miután a többi fiútól kaptam néhány rosszaló pillantást. - Mikor jöhetsz ki? - kérdeztem.
- Már ma elmehetek ha satabilnak érzem az állapotom. Csak figyelnem kell az étrendemre meg a többi szarságra amit ilyenkor elmondanak.
- Igen azért mondják, mert "szarságok". - forgatta a szemeit Liam.
...
Louis és Niall hazamentek, miután kiderült, hogy nem sikerült bezárniuk a lakást. Liam pedig elment valami élelemért, mert már mind megéheztünk, így kettesben maradtam Harryvel. Csendben méregetett továbbra is. Kínosan éreztem magamat.
- Annyira aggódtál értem, hogy nadrágot húzni sem volt időd, úgy siettél hozzám? - húzta önelégült mosolyra ajkait.
- Mindenki megrémül ha hajnali négykor azzal keltik, hogy be kell mennünk a kórházba. Azt se tudtam mi történt. - mentegetőztem, de valójában én is tudtam, hogy tényleg úgy van, ahogy Harry mondja.
- Aha, persze. - forgolódott az ágyban. Kellemetlen volt, hogy nem tudtam mit mondani neki. Illetve tudtam volna, de nem mertem. Nem tudom, hogy reagált volna. Ilyenkor olyan nagyképűen viselkedett és olyan zárkózottan. Kabátzsebemből elővettem a telefonomat, majd Harry nevére kopintva a fülemhez emeltem a telefont.
- Most meg kit hívsz? - forgatta szemeit, majd furcsán pillantott a kis asztalon rezgő készülékre. Felhúzott szemöldökkel mutatta felém, de nem reagáltam.
- Halo? - vette fel végül. Valójában csak szerettem volna megteremnetni azt a hangulatot, mint mikor esténként telefonálunk. Akkor megnyílik előttem és ez fordítva is így van.
- Szia. - mondtam halkan és az ágya végében foglaltam helyet.
- Szia Jill. - csak ekkor néztem szemeibe. Arcán most egy őszinte mosoly helyezkedett el. Akaratlanul is elmosolyodtam.
- Mi történt veled? - nevettem fel halkan.
- Igazság szerint, én magam sem tudom. - értetlenül vizslattam arcát.
- Részeg voltál? - kérdeztem elszomorodva. Nem válaszolt. - Az alkohol fogyasztók mind futnak valami elől. És te Harry? Mi elől menekülsz? - kérdeztem. Állkapcsa megfeszült. Továbbra sem volt hajlandó válaszolni, vagy beszélni velem, de a karjára rögzített szerkentyű hangos sípolásba kezdett. A telefont elvettem a fülemtől és ijedten álltam fel az ágyról. Egy nővér azonnal berontott a szobába.
- Semmi gond nem történt. - nézett rám, miután leállította. - De most jobb lesz ha ön távozik. - kísért ki az ajtón. Harry szótlanul figyelte a történéseket. Teljesen összezavarodtam. Ennyire felidegesítettem volna?
