1. Épülj be! - A kezdetek

Sziasztok!
Meghoztam az első részt és nagyon remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Annyira boldog voltam, hogy máris lett két feliratkozóm és írtatok kommenteket is. Nagyon sokat jelent ez nekem és hálás vagyok érte, hogy biz és remélem ez továbbra is így lesz.
Jó olvasást! :)

Ahogy beléptem a plázába, megláttam a sikoltozó tömeget a színpad előtt. Szinte csak lányok voltak. Villantak a vakuk és mindenki fotózott, pedig még fent sem voltak a fiúk a színpadon. Mitchre nézte, aki körülbelül négy méterrel mögöttem sétált. Azt mondta, amatőr lenne együtt mutatkoznunk. Kezeivel intett, hogy menjek be a rajongók tömkelegébe. Megpróbáltam beljebb férkőzni, de annyira erőszakosak. Körülbelül középen megálltam, mert vagy tízen könyököltek a hasamba és léptek a lábamra, amíg idáig beértem. Persze nem szándékosan. Legalábbis remélem, mert ha már attól ilyenek, hogy próbálok közelebb menni a színpadhoz, akkor mi lesz, ha "megnyerem" a sorsolást?
Egyszerre csak még hangosabb lett a tömeg és én is megpillantottam az okát. A banda volt az. Libasorba jöttek fel a színpadra, majd leültek a saját nevükre foglalt székükre, a hosszú, fehér asztal mögé. Minden lány torkaszakadtából üvöltözött nekik. Elképesztő, hogy tényleg ennyire szeretik őket.
- Sziasztok! - szólt mikrofonjába először, Louis. Érdekes volt még  a beszédhangja is. Minden lány visszaköszönt vagy csak azt üvöltözték, hogy: "Uramisten! Louis! Vegyél feleségül! Szeretlek!" és hasonlók. Próbáltam beolvadni, mikor észrevettem magamon, hogy csak úgy állok ott mint egy fa, semmi nagy hang, vagy kiabálás nélkül.
- A sorsolás után lehet velünk fotózkodni a színpad mögött. - szólalt meg Liam is. Körülbelül még negyed óráig beszéltek az elkövetkező vagy elmúlt koncertekről, zeneszámokról és díjátadókról, miután egy kigyúrt tag felhozott egy fekete kocka alakú dobozt, ami tele volt cetlikkel. Itt a szemünk előtt fogják kihúzni a győztest. Vajon hogy oldották ezt meg? Az összes cetlin az én nevem van? Most mindenki elhalkult. Vártak. Izgultak. Szinte hallani lehetett a szívdobogásukat. Harry állt fel és a doboz főlé sétált. Elvigyorodott, majd tovább húzva a rajongókat, kotorászni kezdett a cetlik között. Aztán nagy nehezen megfogta az egyiket és kihajtotta.
- A nyertes személy. Ez a lány... - folytatta, holott már mindenki tövig rágta a körmét. Még én is izgultam, pedig tudtam mi fog történni.
- Istenért add ide! - tépte ki a kezéből Niall. Harry sértődötten ült vissza a helyére. - Jill Hodges! Gyere fel kérlek a színpadra! Gratulálok. - mondta ki a nevemet. Mindenki sóhajtozásba kezdett. Többen sírva is fakadtak. Annyira megsajnáltam őket. Beléjük táplálják a reményt, pedig nincs is esélyük. Ez a legszörnyűbb. Ráadásul az, hogy a sorsolás végéig kijussanak, pénzbe is került nekik. És ők mit meg nem adnának most azért, hogy a helyemben lehessenek... Ez szörnyű érzés volt. Csak álltam ott. Nem bírtam mozdulni. Az a sok csalódott arc körülöttem, az a sok könny. Arcomon végig szaladt egy sós könnycsepp.
- Jill? Nincs itt? - ismételgette Harry. Mindenki újra felkapta a fejét. Ekkor már az én lábaim is indulásnak eredtek. Sűrűn elnézést kértem mindenkitől, akin átvágtam a tömegben, míg nagy nehezen a színpad lépcsőjéhez értem. A fiúk mind felém fordultak. Zavarba jöhettem volna, de nem történt meg. Túl sokat voltam már ilyen szituációkba. Bár a könnyek még mindig folytak a szememből, legalább hitelesen előadtam a rajongásomat feléjük.
- Gyere! - nyújtotta felém a karját Niall és egy mosolyt villantott felém. Elfogadtam a karját és a színpadra léptem. Először végig néztem a másik három fiún, majd a fanok felé fordultam. Innen fentről sokkal jobban beláttam őket. Még szörnyűbb volt.
- Istenem. . suttogtam úgy, hogy reméltem senki nem hallja meg. Niall megölelt, amit azonnal viszonoztam is. 

- Ne sírj már! Biztosan szép mosolyod van! - mikrofonját maga mellett tartotta, hogy ne hallják amit mondd nekem. Igazán kedves volt tőle, bár furcsa volt számomra az, hogy úgy kezel mint egy óriási rajongóját. A fiúk mind felálltak, majd mellém léptek, így egy sorba álltunk.
- Senki se búsuljon! Még nyolc óráig lehet velünk fotózkodni és dedikáltatni is. Szeretünk titeket! - mosolygott rájuk Liam. Erre a mondatra mindenkinek újra felcsillant a szeme. Ez csodálatos érzés lehet. Az hogy ennyien szeretnek.
- Szia! Jill ugye? - mutatkozott be Louis, mire csak bólintottam. - Nagyon örülök, bár nem tudom, hogy meddig fogod bírni velünk. - viccelődött. Felnevettem. Élvezte, hogy megnevettet.
- Azért annyira nem vagyunk szörnyűek. - lépett mellé Liam is és végigmért. - Bár az tényleg kicsit elviselhetetlen, hogy Harry csak pucéran hajlandó aludni. - vigyorgott és mindketten nevetni kezdtek. Nagyon szimpatikusak, bár nem nehéz ilyennek lenni, ha tudod, hogy az előtted álló személy annyira szeret téged, hogy sírva fakad mikor megtudja, hogy vele
d tölthet x időt.
- Ez hazugság! - fordult hátra Harry, mikor meghallotta miről is beszélünk.
- Ne is tagadd! - mondta Louis. Erre csak huncutul elmosolyodott és ezzel megjelentek a kicsi gödröcskéi arcán. Nagyon sármossá tette az arcát.
- Csak nyáron. - adta meg magát. A fiúk felhúzott szemöldökkel néztek rá.
- Meg a többi három évszakban. - tette hozzá, ezúttal Niall.
- Rendben, jó meztelenül alszom, de attól még nem kell ezt bejelenteni a rajongóknak, amint csak lehetőségetek van rá. Még a végén nem is él a lehetőséggel, hogy velünk lehet. - fonta össze karjait mellkasa előtt.
- Kussoljatok már, szóhoz sem jut! - hallgattatja el őket Louis, aki egyébként a legtöbbet beszél. Valójában, már rég belepofáztam volna a beszélgetésükbe, valami hülye beszólással, vagy hasonlóval, de egy rajongó nem ilyen.
- Umm... Nem tudom mit mondjak. Engem nem zavar ha pucéran alszol. - nyögtem ki, Styles-ra nézve, mire felröhögtek.
- Ezt örömmel hallom. - jegyzi meg rám vigyorogva.
- Ez nem változtat a tényen, hogy meg kell szüntetned a nudista hajlamaidat. - tette vállára kezét Louis, mintha valami rossz hírt közölne vele, teljesen komoly arckifejezéssel nézték egymást, míg el nem nevették magukat.
- Na, jó gyerekek, mozogjunk, mert nem 8-ig fogunk itt ülni! - terelgette őket Liam. Mindegyik megindult.
- Ha akarod megvárhatsz minket és utána elmehetnénk valahova öten. Persze ha van kedved. - mosolygott rám még egyszer.
- Csodás ötlet. Én addig akkor nézelődök. - mondtam, mire csak bólintott és a többiek után sietett, míg én az ellenkező irányba indultam és a boltok kirakatát kezdtem bámulni.
Fél kilenc körül járhatott az idő, mikor a fiúk végre végeztek. Én csak unottan ültem az egyik vörös színű fotelben, mikor végre elhúzták a takaró függönyt és fáradtan dőltek a kanapéra.
- Bocsi Jill, hogy így elhúzódott. - motyogta az orra alatt Louis.
- Semmi gond. Tudom milyen ez a szakma. Látom fáradtak vagytok, szóval nem gond ha ma már nem töltjük együtt az estét. - mondtam, mert végig nézve rajtuk, csak azt vettem le róluk, hogy az egyetlen amire vágynak, az pizsamájuk és az ágyuk. Illetve Harry esetében, csak az ágy érvényes.
- Ne hülyéskedj már! Hiszen eddig ránk vártál. Nagyon unhattad és egyébként is, biztos vártad már, hogy velünk lehess. - ellenkezett azonnal Lou. Egyáltalán nem hangzott egoistának ez a mondat, inkább kedves volt.
- Igen vártam, de kibírom ezt a...pár órát. Holnaptól már úgy sem szabadultok tőlem. - mosolyogtam rájuk. Mindegyikük hálás pillantást vetett rám ezzel beleegyezve abba, hogy elhalasszuk a ma esti találkozót.
- Legalább had vigyelek haza! - szólalt meg Harry. Azonnal eszembe jutott a tegnap olvasott mappája, amiben több rendőrségi kamerával készített kép is volt a kocsijáról,  amiket gyorshajtásért kaptak le. Ezúttal eszembe jutott a fekete Range Rover kocsi is. Felé fordultam.
- Azt megköszönném. - bólintottam, mire egy széles mosoly futott arcára. Kissé szégyenlősen vezettem el tekintetem az övéből, amit biztosan észrevett.
- Akkor a szállodában találkozunk. - állt fel és kezét nyújtva, felhúzott ülőhelyzetemből.
- Köszönök mindent és már várom a holnapot! - intettem nekik, mire egységesen elköszöntek tőlem és mindegyik elmondott valami olyasmit, hogy: "Jahjj ne hülyéskedj már!, Mi köszönjük! Holnap tali!" Elnevettem magamat, majd Harryvel elindultunk a kijárat felé. Amikor a mozgóajtóhoz értünk udvariasan maga elé engedett, de mikor beléptem, magam mögött halottam egy éles koppanást. Mikor hátra fordultam, Harry a fejét fogta és siralmas képet vágott, szemeit összeszorítva. Amint megláttam ezt a látványt, alig tudtam visszatartani a nevetést.
- Jól vagy? - léptem elé és kezemet az arcához kaptam, bár ahogy megkérdeztem elröhögtem magamat.
- Most tényleg kiröhögsz? - nézett rám, de én nem tudtam abba hagyni. Mindig is ilyen voltam és a nevetés az egyetlen érzelem nyilvánítás, amit nem tudok elrejteni.
- Ne haragudj. - mondtam megnyugodva és megfogtam a kezét, amivel a fejét nyomogatta, majd elhúztam onnan. Egyenlőre semmi sem látszott az ütésből, de holnapra biztosan belilul, vagy legalább egy pukli lesz rajta. - Nem is látszik. - nyugtattam meg.
- Ezzel most arra célzol, hogy még puhány is vagyok? Hogy eljátszom a hattyúk halálát, miközben nem is látszik? - kérdezgetett fennhangon. Persze újra felnevettem, de ezúttal ő is csatlakozott.
- Nem úgy értettem. - tettem zsebre kezeimet.
- Mit csináltok itt még mindig? - jöttek ki az ajtón a többiek. Harry hátrakapta a fejét.
- Semmit. - vágta rá azonnal és könyörgő tekintettel pillantott felém. Szemei arra kértek, hogy ne mondjam el történteket és ezt megértettem, hiszen a fiúk úgy is hetekig ezzel fogják szívatni őt. Sőt. Fejemen biztosan látszott, hogy már nagyon szívesen elköpném a sztorit. A tekintetek egymás között járkáltak. Mindegyikünk egymást nézte. Mindenki várt.
- Harry lefejelte az ajtót. - hadartam el, mire mindenki vihogni kezdett, kivéve az áldozatot. Bocsánatkérően néztem szemébe, de ő csak állt ott és tűrte.
- Az ajtó ütődött a fejemnek. - védte meg magát, de semmit sem segített. Hiszen csak ezután következtek a megjegyzések.
- Na mi van Styles megtámadott az önműködő ajtó? - öklözött a vállába Niall.
- Vigyázz vele, mert nagyon átlátszó egy dög! - folytatta Louis és még volt egy pár ilyen "szellemes" mondat.
- Befejeztétek? - kérdezte türelmetlenül és próbálta komolyra venni a figurát, de nem igen ment neki, hiszen a végére ő is elvigyorodott.
- Igen. Végeztek. - mondtam  ezzel próbáltam őket leállítani.
- Hát még van egy... - kezdett bele újra Tomlinson, de belé fojtottam a szót.
- Nincs. - néztem rá.
- Menjünk! - nézett rám és elindultunk a kocsija felé. Még a hátunk mögött hallottuk ahogyan a fiúk tovább szórakoznak a történteken, de egy idő után ők is elhalkultak.
- Ó, a világ leghíresebb Range Rover-je. - pillantottam meg a fekete kocsit.
- Igen? - kérdezte, mintha meglepné a dolog. Bólintottam. Kinyitotta a kocsit és bepattantam az anyós ülésre. Az utastér citrom illatot árasztott és minden patyolat tiszta volt. Harry beindította a kocsit. Szemeimmel a karját kezdtem fürkészni, ami tele volt varrva tetoválásokkal.
- Tetszenek? - kérdezte, mikor észrevette, hogy bámulom.
- Igen. Szépek. - bólintottam. - Ne haragudj az előbbiért. - róttam le ezzel, hogy elmeséltem a mozgóajtóval való marakodását a többi bandatagnak.
- Hát legalább jót derültetek rajta.- mosolyodott el és a visszapillantó tükörben tévedt össze tekintetünk. - Hova vigyelek? - érdeklődött. Igen, ezt nem ártana tudnia.
- Tegyél ki a Central Park déli részén. Ott lakok nem messze. - magyaráztam és egy bólintással jelezte, hogy megértette amit mondtam. Mást nem fűzött hozzá.
- És ki a kedvenced? - kérdezte. Kicsit meglepődtem, bár fel voltam készülve az ilyen fajta kérdésekre, most hirtelen ért.
- Én...nekem nincsen. - mondtam végül.
- Ugyan már. Minden rajongónak van. Mondd csak! Nem bántódom meg. - nem adta fel. Kénytelen voltam valami kreatív választ adni. Egy rajongó fejével gondolkozni.
- Zayn volt. - nyeltem nagyot. Bár lehet, sőt biztos, hogy érzékeny területre léptem ezzel a válasszal, biztosan nem fog kételkedni az igazamban. Még az is előfordulhat, hogy beszél erről velem és máris megkezdődik az első leadott anyagom. Igazán jó írás lehetne, ha kiszedném a fiúkból érzéseiket Zayn Malik távozásával kapcsolatban.
- Ó. - ennyit mondott. Kicsit megbántam, de a munkám szempontjából, nem is adhattam volna jobb választ.
- Sajnálom. - mondtam őszintén és lesütöttem szemeimet.
- Mióta kilépett, semmi sem ugyanaz. Sajnos általában az egyik tag kilépésével kezdődik egy banda hanyatlása. És mi rettegünk attól, hogy velünk is ez fog történni. Vagy, hogy már elkezdődött. És imádunk titeket. Vagyis a rajongóinkat. Nem akarunk cserben hagyni sem elveszíteni titeket. Mert ez az életünk. Ti vagytok az életünk! - egy kissé meghatottak szavai, de jobban koncentráltam arra, hogy megjegyezzem a mondottakat.
- Nem fogtok felbomlani! Zayn már más felé tart, de ettől ti még össze tartotok. És mi is itt vagyunk veletek. - néztem rá, bár tudtam, ő nem tud a szemembe nézni, hiszen vezet.
- Köszönöm. - mondta halkan. És ebben a pillanatbán már el is indultam a lelkiismeret furdalás hosszú lejtőjén.