2. Megérkeztem! - A köszöntő

Sziasztok cicák!
Elképesztő örömöt okoztak nekem a feliratkozóim és a kommentelők, pipálók is! Mint látjátok készen van a Design, amit nagyon szépen köszönök, Liliána Wilkinson-nak! Remélem nektek is tetszik. Valamint, megérkeztem a második résszel is. Végre történik valami és a rész is elég hosszúra sikeredett! Ha van kedvetek, írjatok véleményt.
Jó olvasást! :)

Ébresztőórám csörgésére nyitottam fel szemeimet. Azonnal felültem ágyamban. Nem arról volt szó, hogy nem voltam fáradt, csupán tudtam, hogy ma egy fontos napnak nézek elébe. A konyhámba siettem, majd felraktam főni a kávémat és benyomtam a rádiót. Mivel semmi friss információval nem szolgált, átkapcsoltam valami zenére, majd miután feltekertem a hangerőt, a szobámba mentem felöltözni.

Talán egy kicsit tartottam a mai naptól. Pontosan nem tudtam miért. Talán attól féltem, hogy újra megbánom, hogy ezt elvállaltam, hiszen nehéz ilyen embereknek fájdalmat okozni. Főleg, hogy tudom, egyébként sincsenek most túl jó passzban. De már nincs vissza út. Kezdd el és fejezd is be! - biztattam magamat, bár nem volt olyan mélyreható eredménye mint szerettem volna.

A tükörbe néztem és egy nagy levegőt véve, kihúztam magamat. Végignéztem arcomon. Hát igen én nem az a lány voltam aki felvisz egy kis szempillaspirált és meg van elégedve a külsejével. Nem mellesleg imádtam sminkelni, ezért amikor csak alkalmam volt, kihasználtam. Bár most nem vittem túlzásba, hiszen "a hétköznapjaimat élem". 

Miközben a kávémat kortyolgattam újra gondolataimba merültem. Talán jól tudom elrejteni az érzelmeimet, talán meg tudom játszani magamat. De meddig? Hiszen mindig is érzelem mentesen hajtottam végre a feladatomat. De ilyennel még nem volt dolgom. Mi lesz ha a megjátszott érzelmeim alatt, igaziak alakulnak ki? Áh, ez nem történhet meg. Hiszen eddig sem volt ilyen. - hessegettem el ezeket a gondolatokat és az órára pillantottam. Nem voltam késésben, de azért jobb, hogyha már most készenlétben állok, mert ki tudja, hogy Mitch milyen kedvében van. Lehet, hogy mindjárt megjelenik az ajtóba, hogy ne késlekedjek, mert az idő az pénz. A szobámba mentem és még egyszer utoljára végignéztem a bepakolt ruháimat, majd meggyőződve arról, hogy minden szükséges dolgot elraktam, az óriási válltáskát az előszobába vittem, én pedig felvettem a cipőmet.  Még bekopogtattam a lakótársamhoz, akivel egyébként egyáltalán nem ápolók jó viszonyt, de azért jobb ha elköszönök tőle. Lassan kinyitottam az ajtaját. A szobája romlott sajt szagot árasztott, ami azonnal arra késztetett, hogy befogjam az orromat. Lassan tíz óra lehetett, de még mindig az ágyában feküdt. Már ha az az ágya volt, de lehetséges, hogy csak egy koszos ruhakupac.

- Elmegyek egy kis időre, de ha lehet, mire hazaérek ne legyen penészes a konyha. - dobtam meg egy gumi labdával, ami éppen a kezem ügyébe került. Nem válaszolt, csak felmutatta hüvelykujját. Felsóhajtottam, majd még egyszer végiggondolva, a szobámhoz sétáltam és kétszer megforgatva a zárban a kulcsot, bezártam az ajtót. Inkább ne legyen kitakarítva, minthogy ez a remete mászkáljon benne, vagy hozzá érjen a dolgaimhoz. Nem is értettem, hiszen a lakbért persze nem ő, hanem a szülei fizetik és mindent megkap, mégis úgy él mint egy hajléktalan. Nem volt túl sok időm ezen agyalni, mert megcsörrent a telefonom. Mitch volt az. 

- Megyek már. - szóltam bele azonnal és ki is nyomta. Vállamra vettem a táskámat, majd kisétáltam az ajtón, magam mögött bezárva azt. 

- Na végre. Közben még kisütöttél egy hálaadási pulykát? - vette el tőlem a csomagomat és a hátsó ülésre rakta.

- Ahogy hívtál jöttem. - mondtam, bár megszokott volt tőle ez a hangsúly felém. Az úton elmagyarázta, hogy most az irodába visz, mert azt a címet adta meg a megbízóknak. És azt is elmondta, hogy ma az egyetlen dolgom lesz, hogy beilleszkedjek a légkörbe és megszokjam, hogy egész nap (és egész éjjel) velük leszek. Ez biztosan nekik is szokatlan lesz, de majd megszokjuk. Egy külön szobát fogok kapni a fiúk lakosztályában, tehát egyetlen fal lesz ami majd elválaszt minket. Közös konyha, közös nappali, közös fürdőszoba(!) Tényleg egy kihívás lesz. 

- Nem lesz ez túl sok nekik? Már mint az, hogy ennyi rossz dolog történik velük. Elég nagy tragédia volt az, hogy az egyikük elhagyta a bandát és a rajongóknak is. Gondolj csak bele! - tulajdonképp, nem is értem miért próbáltam kimagyarázni ezt a helyzetet. Hiszen semmi közünk a management döntéséhez. Mi csak a megbízottak vagyunk. Csak olyat cselekedhetünk, amire kaptunk felhatalmazást. 

- Jill mit akarsz elérni ezzel? - kérdezte, de meg sem rebbent a szeme. Nem rémült meg a bizonytalanságomtól. 

- Semmit. - ráztam a fejemet, magam elé bámulva, egy kis gondolkozási idő után. Nem tudom mit habogok már.

- Akkor jó. Szállj ki! - utasított. Észre sem vettem,, hogy már ide értünk. Kinyitva a kocsi ajtaját, megpillantottam egy óriási fekete járgányt velünk szembe. Az ablakai el voltak sötétítve, így nem láthattam ki ül benne, de azonnal tudtam, hogy ez lesz az én fuvarom. Egy nagy darab férfi szállt ki a kormány mögül. Láttam már őt. Tegnap is ott volt. A fiúk testőre. Biccentett. Nem nagyon tudtam mit válaszoljak erre. Fura lenne ha én is biccentenék, de ez mégis olyan titokzatos. Nem integethetek neki.

- Szia. - mondtam magas hangon. Mitch a homlokára csapott, majd a férfinak adta a táskámat. Rem mosolyodott. Ez egy igazán különleges alkalom. Mitch Nothmann mosolyog! Annyira nem örültem neki, mint amennyire kellett volna, mivel az én tudatlanságomon és naivitásomon kezdett nevetni. - Azért adtam ezt neked, mert bízom abban a döntésben, hogy te vagy erre a legalkalmasabb. És nem, nem a korod és a nemed miatt, hanem a képességeid miatt. - nézett mélyen a szemembe és megválaszolta ezzel a két napja feltett kérdésemet. Boldog voltam, hogy ezt mondta. Eltöltött magabiztossággal és akaraterővel is. Komolyan bólintottam, majd beszálltam a kocsiba. Bekötöttem magamat és már indultunk is. Halál csönd volt. Nem volt kínos, hiszen melyik testőr beszélget a védettjével? Azért engem egy kicsit zavart ez az űr. Merítettem egy kis bátorságot és benyomtam a rádiót. Semmi sem történt. Nem indult el. Még nyomogattam egy ideig, mint egy elektronikai analfabéta. Úgy viselkedtem mint az anyám, amikor csatornát akar váltani a tévén. 

- Mi a baja? - kérdeztem idegesen. Egyáltalán nem sütött a nap, mégis napszemüveget viselt, ezért nem láttam a tekintetét. 

- Van benne egy lemez. - mondta. Most először szólaltatta meg mély hangszálait. Mint egy medve. De ha tudta, miért nem volt képes ezt előbb megmondni?

- Kösz, hogy mondod! - mondtam hitetlenül, majd megnyomtam a zenelejátszó gombját. Abban a pillanatban beindult egy One Direction szám. - Gondolhattam volna. - jegyeztem meg. De nem zavart. Sőt, kifejezetten tetszett.  - Bajon van rajta olyan amit ismerek? - kérdeztem, de továbbra sem kívánt társalogni velem. Mikor megláttam a CD dobozát magamhoz vettem és pár percig a képet vizslattam amin a fiúk voltak. Elmosolyodtam. Még a képekről is lesüt a jó humorérzékük. Megfordítottam és a hátulján felsorolt zeneszámokon futtattam végig szemeimet. "No Control" Az első ismerős cím. Vagy százszor játszotta a rádió reggelente. Kívülről fújtam a szövegét, de egyáltalán nem sejtettem, hogy ők adják elő. Benyomtam a nyolcas számot, majd hátradőlve kezdtem hallgatni a srácokat.
- "Waking up beside you, I'm a loaded gun. I can't contain this anymore. I'm all yours, I've got no control. No controoool!" - kezdtem énekelni a sofőrömre bámulva, de érzelemmentes arckifejezéssel bámulta az utat. - Jahjj, ugyan már! Miért ilyen savanyú! Nem tudja meg senki. Tudom, hogy akarja. - kérleltem, míg a szám a lassabb résznél pengetett.

- Szörnyű hangod van. - jelentette ki egyszerűen. 

- Tudom. - rántottam meg a vállamat és nagy levegőt véve, újra a refrénbe kezdtem.  "Waking up beside you, I'm a loaded gun. I can't contain this anymore. I'm all yours, I've got no control. No controoool! Powerless, and I don't care, it's  obvius. I just can't get enough of you. The pedal's down, my eyes are closed. No contol!" - de középtájon megtörtem, mikor már a enyhén lökdösni kezdtem vastag bicepszét és, akár azért, mert már halálosan idegesítettem, akár azért mert élvezte, de énekelni kezdett.

- Szia! - szálltam ki vidáman a kocsiból és megpillantottam Liamt. Bár alig ismertem fel. Egy szürke melegítő felső volt rajt és a fejére szorított kapucni mellett egy napszemüveg védte a felismeréstől. Egy öleléssel köszöntött, de nem szólalt meg.

- Köszönöm Dan! - vette el a táskámat a kigyúrt testtőrtől.

- Nagyon szívesen Liam, de többet nem szeretném őt fuvarozni. - mondta komolyan, mire csak egy meglepődött arckifejezéssel válaszoltuk. 

- Jézus, még Dant is kikészíted? - nézett rám tátott szájjal. Elnevettem magamat. Elindultunk felfele. Egy Arany Szarvas nevezetű hotelben szálltunk meg. Már a Hal is csodálatosan nézett ki. A liftbe léptünk.
- Egy kicsit ideges vagyok. - szólaltam meg, teljesen őszintén. Bíztatóan pillantott felém.
- Nincs mitől félned. Ne izgulj. Egyébként ne haragudj, hogy csak én jöttem le érted, de többiek lusták ahhoz is, hogy a konyhába kimásszanak. - forgatta meg szemeimet. Mondjuk megértem őket. Hiszen egyébként minden nap össze-vissza kell rohangálniuk és megfelelni az elvárásoknak. Ahogy a csengő jelezte a megfelelő szintre érkezést, kinyílt az ajtó és mi kiléptünk rajta. Liam kinyitotta az ajtajukat. A lakosztály csodálatosan szép volt. Teljesen elképedtem. Nem volt még részem ilyen jó szállodákban.
- Jill! - intett nekem a kanapén fetrengő, kócos fiú.
- Szia Louis! - köszöntem vissza. Niall és Harry is megérkezett és míg Niall egy öleléssel, Harry inkább két puszival köszöntött. Mindannyian másak voltak.
- Megmutatom a szobádat. - vette el a ruháimmal tele tömött csomagot Harold és egy szobába vezetett.
- Hűha. - ennyit mondta, mert tényleg nem jutottam szóhoz. - Köszönöm. - pillantottam rá, ezzel azt jelezve, hogy most már távozhat, mert szeretnék berendezkedni. Sajnos nem vette a lapot. Az ágyamra dőlt és a plafont kezdte pásztázni.
- Igazán nincs mit. - nézett újra rám. Egy azték mintás inget viselt. Elég érdekes stílusa volt. - Ma este ünneplünk. Illetve nem ünneplünk, hanem köszöntünk köztünk. A szállodának van egy bárja, természetesen. - magyarázta és azt figyelte, hogy mit fogok reagálni rá. De nem nagyon tudtam mit kéne. Kissé meg voltam szeppenve, ami most jól is jött.
- Umm... Szuper! - mondtam félének. Harry rám mosolyodott. Eddig nem nézett még így rám.
- Olyan ártatlan vagy. - ezen most meg kéne hatódjak? Ártatlan? Nem hiszem el, hogy ezt mondta.
- Csak képzeld magad a helyzetembe. - huppantam le mellé az ágyamba.
- Inkább ne ülj le! Gyere ki hozzánk. Beszélünk kicsit. Még úgy sem ismerjük egymást. - támadt a hirtelen ötlete. Kisétáltunk a szobából.
- Ne támadd már le! - szólt oda Harrynek a szőkeség. Ezután nagyjából...Nem tudom megmondani se, hogy hány órán keresztül beszélgettünk, ismerkedtünk és legfőképp lehetetlen sztorikat meséltünk egymásnak. Valójában nagyon jól éreztem magam. Ők igazán jó emberek. Néha elszomorított a tény, hogy ennyi mosolyt csalnak az arcukra, én pedig csak a szívfájdalmuk okozásáért vagyok itt. De az érzés nem lepett meg, hiszen nem először fordul ez elő. Ezalatt a pár óra alatt, rájöttem, hogy mindegyikük, egytől-egyig annyira különleges. Liam, a főnök. Terelgeti őket, amerre csak kell, de persze, ameddig a határok húzódnak, benne van a hülyeségben ő is. Louis. A bohóc. Ha ő megszólal, az egész szoba kifekszik a nevetéstől. Persze tud komoly is lenni. Nem olyan rég lett vége a kapcsolatának, amiért nagyon megsajnáltam, de a srácok mindig feljavítják a hangulatát. Niall. Nos, mit is mondjak róla. Talán ő a legérzékenyebb közülük. Persze mindig kimutatja amit érez. Segítőkész és mindenkinek próbálja a legjobbat adni magából. Nagyon édes. És végül Harry. Igazak a pletykák. Valóban egy nőfalóval van dolgunk. De nem azzal a nagyképűvel, persze azért neki is van arca. Mindegyiküknek olyan humorérzéke van nem mellesleg, hogy emiatt lehetetlen nem szimpatizálni velük. Persze rólam is kérdezgettek. Fel voltam rá készülve. Meséltem az életemről. Persze mindig csak finoman. És általában a féligazságot. Nem telt sok időbe míg összemelegedtünk. Könnyű volt. Hogy is lehetne nehéz ilyen személyiségekkel.
Egy idő után mindannyian elszállingóztunk a szobánkba és az estére kezdtünk készülni. Egy kicsit csinosabb ruhát vettem fel, de nem részletezném a kinézetemet. A srácok énekelve szálltak be velem a liftbe. Teljesen fel voltak tüzelve. Jó volt a hangulat. Amikor a bárba értünk, már üvöltött a zene. Az emberek a táncparketten vonaglottak és a bárnál várták italaikat. Niall ragadta meg a kezemet, mikor arcomon látta az ijedtséget. Egyenesen a pulthoz mentünk és Pontosan nem hallottam mit, de Harry kért nekünk egy tálcányi italt.
- Igyunk! - üvöltött fel, majd Liamen és rajtam kívül, mindenki lehúzott egyet.
- Te nem iszol? - nézett rám Liam. Megráztam a fejemet.
- Ne már! Ez így nem is jó. Miért nem? - akadt fenn ezen Louis. Csak megrántottam a vállamat. Nem tudtam volna jobb választ adni és úgy éreztem, nem is tudnám túlüvölteni a hangzavart.
- Táncolunk? - súgtam Niall fülébe, aki vidáman bólintott és a parkettre vezetett. Vadul vigyorogva kezdtünk táncolni. A fiúkat ellepte a tömeg, de nem foglalkoztam vele. Több szám is lement már és közben a táncpartnerem szólt, hogy ő leül. Csak bólintottam és tovább táncoltam. Derekamon megéreztem két kezet. Összerezzentem.  Először nem néztem hátra, de megéreztem az illető leheletéből, hogy az este már fogyasztott alkoholt.
- Na mizújs? - súgta fülembe ezt az egyszerű kérdést egy rekedtes hang. Egy kő esett le a szívemről. A közeledés már egyáltalán nem volt erotikus. Legalábbis nem éreztem annak, mikor felismertem Harry hangját.
- Styles. - fordultam szembe vele és lefagyott a mosoly az arcomról. Furcsán nézett rám. Egy kicsit megrémültem, de pontosan nem tudtam mitől.
- Mi a baj? - kérdezte felvont szemöldökkel és még közelebb lépett hozzám.
- Semmi. - remegett meg a hangom. Harry csípőmre fonta kezeit és közelebb húzott magához. Kellemetlenül éreztem magam. Mi a fenét akar ezzel? Az első estém itt és ki tudja mennyi időt fogunk még együtt tölteni. Ez nem egy jó alkalom a flörtöléshez. És nem is akartam ezt. Legalább is ilyen gyorsan nem. Benne volt a dologban, hogy az egyik fiúval talán lesz köztünk valami. Valami nem valós. Részemről nem is az, de Harry úgy sem nyílna meg felém. Túl makacs hozzá. Ráadásul, szerintem nincs is teljes tudatállapotában.
Ujjaival végigsimított az arcomon. Tudtam, hogy meg fog csókolni. Tekintetét az enyémbe fúrta, majd először csak összeérintette ajkainkat. Lassan teljesen összetapasztotta szánkat, majd hevesen csókolni kezdett. Akármilyen kínos volt ez számomra, sőt élvezhetetlen, akkor is ez volt hosszú távon a jó döntés. Hagytam, hogy csókoljon és a kényszerérzés lassan szétfoszlott bennem. Kezeimmel átkaroltam tarkóját és intenzívebben viszonoztam csókját mint eddig. Elhúzódott tőlem és arcán egy kaján vigyor ült. Szégyenlősen sütöttem le szemeimet.

- Gondolom kíváncsi voltál hogyan csókol Harry Styles. - mondta. Ideges lettem tőle. Talán most egy lány vagyok. Egy rajongó, aki elviseli és élvezi ezt a viselkedést amit csinál, de szörnyű, hogy azok a lányok őt istenítik. Annyira nagyképű.

Újra magához húzott. Tűrtem. De amikor kezeit a fenekemre vezette, elszakadt a cérna. Attól, hogy rajongok érte, nem vagyok a játékbabája. Nem leszek alárendelve. Ellöktem magamtól. 

- Ugyan. Hiszen mit meg nem tettél, hogy bekerülj ebbe a sorsolásba, hogy legyen esélyed velünk lenned. Ne mondd, hogy nem élvezed. - vigyorgott.
- Mekkora egy seggfej vagy! - mondtam volna ha szabadott volna úgy szólnom, mint az igazi Jill. De nem szabadott. Valahogy mégis ki kellett lépnem ebből a szituációból. Könnyeket erőltetve szemembe elrohantam a tömegbe. Nem hittem, hogy utánam jön, de azért minél messzebb mentem. Megforgatva szemeimet, letöröltem a mű könnyeket arcomról. Magamban forrtam. Jól kezdődik. Persze ilyen ez a hírnév. Mindenkit ilyenné tesz. Sose lehet jól kiismerni őket, de legalább már nem lesz olyan nehéz bántani őt. Nem mintha ez egyenlő lenne azzal amit én teszek. Nem érdemelné ezt. De nem lenne szabad ilyeneken futtatni gondolataimat. Megkerestem a kijáratot, majd a liftet benyomva, visszaindultam a szobámba. Egy kicsit sem hatottak meg a történtek, de ha így lenne, most biztosan ezt tenném. A szobámba mennék, ahogyan egy rémült fan is, aki nem volt hajlandó Harrynek megtenni ezt. Aki nem ment volna bele ebbe. Már ha létezik ilyen lány. Bár erősen kétlem. Egy a millióhoz az esély. Azért én megpróbáltam. A liftben állva, kissé elkalandoztam. Visszagondoltam arra a percre. Az illatára. Rekedtes hangjára, ahogy a fülembe suttogott. A leheletére, ami megcsapta a nyakamat, ahogyan észre sem vettem, de kirázott tőle a hideg. A csókjára... Túlságosan férfias ahhoz, hogy valaki ne kívánja őt. Bár a személyiségében csalódtam. Céltudatos voltam és pontosan tudtam miért jöttem és mit kell tennem. Eddig semmi sem térített el a célomtól, semmi sem lepett meg és ez így is fog maradni!