3. Zárkózott, érzelemmentes és megjátszott! - A látogatás

Sziasztok!
Kicsit több időbe telt, de meghoztam a harmadik részt is.
Kedves olvasóim, meg szeretném köszönni a feliratkózókat és a kommenteket is, mert ez nagyon boldoggá tesz engem és motivál a folytatásban, hogy érdekel titeket, ezért kérlek mindenki jelezzen vissza nekem, hiszen nektek csak egy perc, amíg rákattintotok egy pipára, megírjátok a véleményetek (ha rossz, ha jó), vagy feliratkoztok a blogra, de nekem boldoggá teszi az egész napomat ha látom, ma érkezett még egy ember, akit érdekel a történetem!
Jó olvasást! :)

Lehet, hogy az életünk, néha olyan fordulatot vesz, amire egyáltalán nem számítottunk. Ez olyan érzés, mintha hasba vágnának. De olyan váratlanul, hogy egy pillanatig azt sem érzékeled, hogy hol vagy. Nos, ezt a pillanatot, szinte lehetetlen élvezni, mégis egy kissé felszabadító, hogy addig gondtalan vagy és szabad.

- Te sírtál. - szólalt meg Louis, miközben a reggeli szendvicsét majszolta az asztalnál. Rákaptam a tekintetem. Értetlenül néztem rá.

- Mi? - kérdeztem és lejjebb csúsztam a kanapén.

- Amikor kihúzták a neved. Elsírtad magad. - elmélkedett. Fogalmam sem volt, hogy jutott ez eszébe. - Igen. - mondtam lesütve szemeimet. Szerettem ennyire szende és ártatlan lenni.

- Én nem szeretem az ilyen nyereményjátékokat meg sorsolásokat. Annyira igazságtalan. Az egész a pénzről szól és a soha nem egy olyan nyeri a díjat, aki a legjobban megérdemli. - hangosan gondolkodott, majd mikor a mondandója végére ért meglepett arckifejezésre váltott. Most meg kellene sértődnöm, de teljesen egyetértek vele.  - Ne, haragudj. Nem arra gondoltam, hogy nem érdemled meg, csak annyi lány van, akinek esélye sem volt, mert telt rá. Minket meg pénzért osztogatnak. - szabadkozott, pedig nem volt rá szükség. Megráztam a fejemet. Ha tudná, hogy abba a dobozva, csakis az én nevem volt benne.

- Tudod, én megértelek, de senki sem hibáztat titeket. - néztem kék szemeibe. Lehajtotta a fejét.

- Tudom. - mondta halkan,  majd újra rám pillantott. - Egy apuka, egyszer lefizette Harryt, hogy eltöltsön a lányával egy napot. Harry meg persze elfogadta a pénzt és belement. De még örült is neki. Azt mondta jó csaj volt. - elképesztő, hogy néhány ember lefizeti a hírességeket, hogy velük lehessen, holott ugyanolyan emberek mint ők maguk. Lehet, hogy elértek valamit, de ha valakinek ennyi pénze van, hogy erre tud költeni, akkor nyilván ő is sok mindent elért az életében csak egy másik szakmában. Senki sem lesz ettől jobb ember.

- Nevetséges. - csúszik ki a számon ez a halk megjegyzés. Meg kellene tanulnom, hogy nem mondhatok ki mindent amit gondolok.

- Mi? - kapta fel a fejét Louis. - Nevetséges? Ugye? - nevet fel kínosan. Meglepi a reagálásom. Bár ez nyilvánvaló. Engem is meglepne ha a halálos rajongóm nevetségesnek találna egy lefizetett napot az imádottjával.  Végül é is felnevetek. De ez már egy kicsit sem kínos. Louis feláll az asztaltól és a mosogatóba rakja a tányérját és kanalát, majd mellém dőlt a kanapéra.

- Hogy bírnak eddig aludni? - kérdezem, mivel már lassan délt üt az óra és a fiúk sehol sincsenek.

- Hát Niall mindig eddig alszik. Liam elfárad a bulik után, mert általában ő figyel mindnyájunkra, Harrynek meg elég kemény éjszakája lehetett és egy csajt is felhozott magával. Én mondtam neki, hogy ez pofátlanság. Mármint veled szemben, de azt mondta, hogy "sodródj az árral Lou". - magyarázta. Hogy lehet ennyire pofátlan valaki? De komolyan? Rámozdul az első este a rajongójára, aztán meg felhoz a közös lakosztályukra egy másik csajt. Hát ez szánalmas.

- Sz.. - kezdem újra kimondani az érzéseimet, de amint Louis rám pillant megakadok. - Szerintem biztos sokat ivott. Semmi gond. - javítom ki magamat és legyintek.

- Ilyenek vagytok? Mindegyikőtök? - tesz fel egy újabb érthetetlen kérdést.

- Ki az a "mi"? - kérdezek rá.

- Ti rajongók. Mind ilyen elnézők és határtalanul kedvesek vagytok? - nyúl a távirányítóért, majd megnyomja a piros gombot.

- Te rajongsz valamiért? Mert ha valamit, vagy valakit ennyire szeretsz, akármilyen feltételek és szabályok nélkül, akkor képes vagy akármit megbocsájtani neki és akármit megadni a boldogságáért, még ha neked az fáj is. - én valóban így gondoltam, bár sosem rajongtam értük. De együtt éreztem a rajongókkal. 

- Heló. - jött a szobájából álmosan Liam, majd a fotelbe ült. 

- Jó reggelt! - köszöntöm. Valósággal elfáradtam a látványától. 

- Jól aludtál? Tegnap jól eltűntél. - néz rám és megdörzsöli szemeit. 

- Jól köszi. - vágja rá Louis mosolyogva, mire csak felnevetek. Liam unottan tekint rá. 

- Igen. Fáradt voltam szóval inkább feljöttem. De azért lent voltam pár órát. - hazudtam. De mindegy volt, hiszen úgy is minden szavam hazugság amíg velük vagyok. Egy ajtócsapódásra mid hárman hátrakaptuk a fejünket. Egy lány jött ki Harry szobájából. A haja kócos volt és a sminkje is el volt kenődve, de ennek ellenére is modellként nézett ki a hosszú és karcsú lábaival. Ránk se nézett, csak kitopogott az ajtóig, majd becsukta maga után. Mi végig követtük tekintetünkkel.

- Neked is szia! - üvöltött utána Louis. Liam csak a szemeit forgatta. 

- Jó reggelt! - lépett ki a szobájából Styles, nyújtózkodva. Csak egy alsónadrág takarta a testét és szemeim akaratlanul is felsőtestére tévedtek. Bár próbáltam nem szemkontaktusba kerülni vele a tegnapi akciója után. Jelen esetben még nekem kellett szégyellnem magam a történtek miatt, mivel én istenítem őt. 

- Vegyél már fel valamit. - oktatja ki azonnal Liam.

- Azt mondta nem zavarja az se ha pucéran mászkálok. Bár ki tudja. Lehet, hogy sokkal hisztérikusabb mint aminek mutatja magát. - jegyzi meg. Magamban most vagy  száz trágár szót vágnék a fejéhez, de csak lesütöm a szemeimet. 

- Harry! - szól rá megvetően Louis. 

- Bocs nem tudom mi van vele. - simogatja meg a térdemet Liam, mire csak megrázom a fejemet.  

- Semmi gond. - mondom nyugodtan, de továbbra sem nézek Harryre, aki eközben a kávéfőzővel kezdett ügyködni. 

- Dehogy nincs. - nevet fel Louis egy kis undorral a hangjában. - Te teljesen meghülyültél? Mit ittál az este amitől ekkora paraszt lett belőled? - kezdtek veszekedésbe, amitől egy kissé megrémültem. Bár ha más szempontból nézem, nem gond ha van egy kis szikra a fiúk között. 

- Srácok tényleg semmi gond! - próbálom oldani a hangulatot, de nem nagy sikerrel. 

- Mióta beszélsz így egy rajongóval? - tovább marják egymást. 

- Hát nem tudom, hogy milyen rajongó.. - nevet ki, amitől felmegy az agyamban a pumpa. 

- Istenem, ne haragudj, hogy megsértettem az érzéseidet azzal, hogy nem engedtem, hogy letaperolj. Attól még, hogy ameddig nem tudtam milyen vagy valójában végigcsináltam ezt a szaros játékot, hogy veled lehessek, nem azt jelenti, hogy lehetsz akármekkora tuskó én majd úgyis azt teszem amire vágysz. Azt hittem, hogy legalább azokkal akik szeretnek téged kedves vagy, de úgy tűnik tévedtem. - mondtam, de egyáltalán nem kiabáltam vele, vagy mondtam lekezelő hangsúlyban, csak kimondtam, amit érzek, mert azt hiszem egy rajongó is nagyot csalódna, hogyha megtudná milyen a személyisége a "jövendőbeli férjének".  Harry nem szólt semmit. Nem láttam az arcát, mivel háttal állt. Csak Louis csapta össze a tenyerét és felröhögött. 

- Apám. Nekünk aztán vannak rajongóink. - mondta vigyorogva és Harry reakcióját várta. 

- Letapiztad? - kérdezte Liam. 

- Ja. - rántotta meg a vállát és felénk fordult, az ekkor már kész kávéjával a kezében. - Fogalmam sem volt, hogy kiakad miatta. Általában örülnek neki a lányok. Főleg egy rajongó. Gondoltam szerencsés akivel kikezdek. Nem akartam különösebben semmi rosszat. Csak táncoltunk. Tudod ez egy buli. - nézett rám, de én csak egy pillanatra néztem íriszeibe. hiszen "szégyelltem magamat". 

- Oké. - mondtam egyszerűen, mielőtt bárki más újra a védelmemre kelt volna. Felálltam a kanapéról, majd szobám fele indultam. 

- Jó a segge? - hallottam meg hátam mögül ezt a nagyon kellemetlen kérdést.

- Tomlinson! - fordultam hátra, de nem hatotta meg nagyon őket. Csak egy kiskutya szemekkel és egy idióta mosollyal néztek felém, majd Harry heves bólogatásba kezdett. Arcomra akaratlanul is egy kis mosoly húzódott. - Idióták. - fordultam sarkon és becsuktam magam mögött az ajtót.

...

Miután sikerült valamilyen elfogadható külsőt varázsolni magamnak, beleegyeztem abba, hogy elmenjünk egy kicsit a városból. A fiúk azt mondták, hogy meglepetés lesz hova, így én nem ellenkezhettem, de őszintén nem is nagyon akartam. Az egyetlen ok amiért még mindig a szállodába ültünk, az Niall volt. Továbbra sem volt hajlandó felkelni. Mind az a nappaliba ültünk és én előkotortam a  telefonomat, hogy feltegyek néhány kérdést, amire kíváncsi voltam.

- Gondoltam már hallottatok a Shipperekről. - hozom fel ezt a kínos témát, de egyáltalán nem jöttek zavarba tőle, csupán idiótán kezdték bámulni egymást, aztán Harry  Louisra kezdett kacsingatni. - Na jó elég lesz! - állítom le őket és sikerül elérnem, hogy újra rám figyeljenek. - Szóval Larry Stylinson, titeket ez egyáltalán érint kínosan? - pillantok a két fiúra, akik továbbra sem veszik komolyan. Bár lehetetlen lenne ezt úgy venni. Csak a fejüket rázzák. 

- Hát voltak belőle viták nyilván, de már a rajongók és mi is megtanultuk ezeket a dolgokat kezelni. - szólalt meg végre Louis.

- Hát van itt egy kép. - mutatom feléjük a telefonomat. - Ez sem zavar? - kérdezem, mivel a képen "ők" szerepelnek egy elég intim formában.

- Ez totál ps. Mindent elhisznek, mert két meleg srácra rárakják a tetkóinkat. - figyeli a képet Harry és közben látszik rajta, hogy ingerült lett tőle.

- A rajongók, vagyis mi, a legtöbben elfogadjuk a shippereket. Mármint sokan utálják Sophiát, vagy azt, hogy azt gondolják Larry igaz, de bármi is van veletek, Ha igaz is lenne, de tudom, hogy nem az, csak ha az lenne, mi akkor sem ítélnénk el. Mert akik igen, azok nem igazi rajongók. - nézek most a szemükbe. Csak elmosolyodnak. Ujjaimmal a kommentekhez tekerem a képernyőt. - Viccesek. - mondom. - Persze rögtön vita lett a kép alatt. Tele van a kép olyan hashtagekkel, hogy #Larryisfuckingreal, #gayisokay, meg #Larryisfake. - olvasom tovább. 

- Sziasztok. - halljuk meg Niall hangját, mire mind izgatottan kapjuk fel a fejünk. De hang nem a szobája felől jön, hanem a bejárat felől. 

- Mi azt hittük alszol. - mondja meglepetten Liam. 

- Én.. - kezd bele zavarodottan a szőkeség. Kérdőn bámulunk rá. - Vettem egy kutyát. - nyögi ki végre. 

- Mi? - kérdezem összeráncolt homlokkal, de nem kellett, hogy válaszoljon rá, mert egy édes kis labrador kölyök futott be mellett. 

- Egy kutyát. - vigyorgott tovább. Felálltam, majd kezembe vettem a kölyök kutyát. Annyira édes volt. Simogatni kezdtem.

- De szerinted most mit fogunk csinálni vele? - kérdezi Lou. Igaza van. A szállodába nem is hiszem, hogy be szabad hozni egy kutyát. És nem hinném, hogy lesz rá idejük. 

- Hogy találtad ezt ki? - kérdezgették tovább, ő meg csak állt ott és olyan ártatlanul nézett, hogy megszakadt tőle  a szívem.
- Én megtartom ha nektek nem kell. - mondtam gondolkozás nélkül. Végül is mi baj lehet belőle?
- De kell. - durcázott Niall.
- Nem. Az szuper lenne. - pillantott rá szigorúan Liam.
- Van már neve? - kérdezem és közben próbálom kirángatni az apró tejfogai közül az ujjamat.
- Még nincs, de kislány. - huppan le mellém Horan. Gondolkodni kezdek és ahogy végignézek a fiúk arcán, ők is ezt teszik.
- Lehetne buksi. - mondja Harry, mire felhúzott szemöldökkel nézek rá.
- Jó! Ez tök jó ötlet. Nagyon kreatív vagy. - ironizálok, mire kinyújtja rám a nyelvét. - Ne már! - vágom hozzá az eddig fejemet támasztó párnát.
- Most komoly? - áll fel a párnával a kezében. Csak egy pimasz mosoly kíséretében pillantok rá, de figyelmem továbbra is a kutyusnak szentelem, addig míg Niall egy két cuppogással magához nem hívja.
- Most miért? - nézek rá könyörgő tekintettel.
- Nem akarom, hogy összenyomjátok. - veszi kezébe a kis ölebet és védelmezően magához szorítja.
- Én nem... - nézek értetlenül, de ekkor pofon vágnak egy díszpárnával. Igencsak hirtelen történt, ezért felsikoltottam, de azonnal magamhoz vettem egy másik "fegyvert" és ahogy csak tudtam ütni kezdtem az ellenfelemet.
- Na, elég lesz gyerekek! - intett Louis, mire Harry keresztbe fonta maga előtt a kezeit és leült a kanapéra. Én is így tettem. Egy perc csönd volt. Kifújtuk a levegőt. Még egy utolsót.. - csábított, hogy ilyen váratlanul érje arcát a párna. A fejébe ütöttem, mire a göndörke csak bosszúszomjasan elmosolyodott, de mielőtt bármit is tehetett volna...
- Most mondtam, hogy elég! -  röhögött Louis és mindkettőnk közeléből elvette  a párnákat.
- Komolyan mint két kisgyerek. - forgatta a szemeit Niall. Csak felnevettünk, hiszen pont ő jegyzi ezt meg?

...

Miután sikerült rábíznunk valakire a kutyust, el is indultunk. A jól ismert sofőröm vitt bennünket és igazán örült, hogy újra láthat. Legalábbis ezt szűrtem le a nagy sóhajból, amit akkor hallatott, mikor beszálltam a hátsó ülésre Louval. Nagyjából fél órája utazhattunk, mikor a kocsi leparkolt egy óriási és nagyon modell ház előtt. 

- Miért jöttünk ide? - kérdeztem azonnal. Szörnyen türelmetlen voltam és kíváncsi. 

- Majd meglátod. - mosolygott rám Liam. Az ajtóhoz sétáltunk. Ahogy végignéztem rajtuk, elkapott egy olyan érzés, hogy ez nem valami mulatságos dolog lesz. Mind a négyen feszengtek és ezt próbálták nem mutatni. Harry benyomta a csengőt. Egy pillanat alatt ki is nyílt az ajtó. És előttem állt ő. Az arca megtört volt. Fáradt. Mélybarna szemei alatt karikák ültek és az eddig látott képek ellenére, most nem takarta arcát borosta. Egy pillanatra eltátottam a számat. Nem szóltam semmit. Csak bámultam rá, azután tanácstalanul pillantottam a hátam mögött álló fiúkra, akik biztatóan bólogatni kezdtek. Újra szembenéztem Zaynnel, akinek most egy mosoly húzódott az arcán. Elképesztően meghatott az, hogy képesek voltak elhozni hozzá. Hogy képesek voltak megejteni ezt a biztosan fájdalmas találkát. Egy kicsit bekönnyeztem, majd egy szó nélkül magához ölelt és én azonnal viszonoztam. Valahogy elképesztően jól esett. Pontosan nem tudtam miért. Azt hiszem ez a pár nap amit velük töltöttem és ez a sok dolog amit olvastam róluk már rajongójukká tett. Arcomat a vállába fúrtam. Pulóvere enyhén dohány szagot árasztott, de jobban lehetett érezni a kölni szagát. 

- Köszönöm. - suttogtam mellkasába. Pontosan nem tudtam, hogy mit köszönök meg, de valamiért elképesztő hálás voltam. Lassan elhúzódtam tőle és félre állva hagytam, hogy a többek is köszöntsék őt. Egy kicsit kínos volt, de inkább megható. Először Niall lépett Zaynhez és kezet fogtak, de Niall magához húzta és megölelték egymást, ahogy ezután a többiek is. Láttam az arcukon azt az érzést, azt a nosztalgikus érzést, hogy most újra öten vannak. Szó szerint belesajdult a szívem. 

- Akkor bejöttök? - kérdezte. 

- Be! - mondta Louis és beléptünk az óriási házba. Mindenhol rend volt és tisztaság. 

- Perrie? - tudtam, hogy Zayn eljegyezte a barátnőjét Perriet, de mást nem hallottam még a lányról, ezért reméltem, hogy nem fogunk sokat beszélgetni róla.

- Ők most nincsenek itthon. - válaszol Zayn. - Kértek valamit? - sétál a konyhába, míg mi a nappaliban foglalunk helyet.

 - Nem köszi. - mondtuk egyhangúan, ezért csupán egy zacskó chipssel érkezett vissza a szobába és letette a dohányzó asztalra.

- Szóval te vagy a szerencsés nyertes. - nézett rám mosolyogva. Igazán szimpatikus volt számomra. Egy kicsit sem tűnt beképzeltnek van lenézőnek. És valahogy meg tudtam érteni, hogy szeretett volna kiszállni az állandó reflektorfényből. Hogy szeretett volna magánéletet, de mégis több ezer lánynak okozott ezzel fájdalmat, nem beszélve a banda többi tagjáról. 

- Igen. - bólintok.  - Miért csináltad? - csúszott ki a számon, de azonnal megbántam, ahogy megláttam Zayn arckifejezését. Ez nagyon bunkó volt és modortalan. De több okból is szörnyen kíváncsi voltam a válaszra. Mert eddig csak azt tudtuk amit a sajtó mond. - Sajnálom ez...Ez nagyon durva volt. - sütöttem le szemeimet.

- Nem semmi gond. Természetes, hogy kíváncsi vagy. Én csak nem bírtam tovább. Tudod ez nagyon nagy felelősség és én elfáradtam. Szörnyen belefáradtam már ebbe. - akármennyire is sajnáltam, egyszerűen felháborított az, hogy ez az egyetlen kifogása arra, hogy cserben hagyta azokat az embereket, akiknek ő jelentette a világot. 

- Ez nem kifogás. - ráztam a fejemet, de elhalkultam. 

- Tudom. - suttogta ő is. Talán féltünk kimondani. 

- Tudod? Akkor miért csináltad? Miért hagytál cserben ennyi embert? Ennyi embert aki szeret? Akik támogatnak és akiknek annyira fontos voltál illetve vagy, hogy szinte akármire képesek lettek volna a boldogságodért? - álltam fel. Nem tudom pontosan mikor erősödött fel bennem ez a rajongói én, de igazán jól csináltam és gondolkodnom sem kellet, már a valódi érzéseim is belejátszottak ebbe a kis "monológba".

- Van az életben annyi dolog ami fontos. Hidd el én sem akartam elhagyni őket - utalt a fiúkra. - és a rajongóimat sem soha. Nem gondoltam, hogy valaha azt fogom érezni, hogy le vagyok kötözve. Nem akartam ezt érezni. De itt van Perrie, akit szeretek és igen, feleségül fogom venni és majd egyszer szeretném ha lennének gyerekeink és azt szeretném, hogy nekik ne kelljen ebben a világban felnőniük. Hogy ne legyenek lekötözve. - magyarázta, de továbbra sem tudott meggyőzni és harcolni akartam az igazamért. A rajongókért, mert ők is ezt várnák. 

- Értem. Értem, hogy sok rossz dolog ért téged és sok utálkozás és, hogy sokan elítéltek, de te felfogod egyáltalán, hogy mennyi szeretetet kaptál? Mert szerintem az az érzés mikor kiállsz a színpadra és több ezer ember vár rád és örül neked. Ott vannak miattad, azért  hogy téged lássanak és halljanak. Emlékszel még erre az érzésre? Ha csak egy percre is felmérnéd azt, hogy mennyi pozitív dolgot kaptál a negatívak melletted míg a bandában voltál, te is rájöhetnél, hogy ez...ez egy őrültség. És mondd csak most, hogy kiléptél nyugalomra találtál? Hiszen most veszíted el a barátaidat, a rajongóidat és a rajongóid tiszteletét. Több ezer lányt törsz össze, hogy egyet boldoggá tegyél? Perrie biztosan csodálatos lány, de neki nem kellett feladnia a karrierjét a te boldogságodért. Akkor neked miért kell? - fakadtam ki magamból és lassan könnybe lábadtak a szemeim. Zaynnek is könnybe lábadtak szemei, amitől még rosszabbul éreztem magam. Szinte nem kaptam levegőt. Mindig is túl érzelgős voltam, de belegondolni abba, hogy ezek a rajongók mit élnek át. Mennyi fájdalmat, ez egyszerűen feldühít és elszomorít. Mikor idejöttünk, én megértettem Zaynt, de csak azért mert megakartam érteni. De sajnos nem tudom. Mert nincs rá reális magyarázat.

 Felálltam, majd a kijárat felé vettem az irányt. Ahogy kiléptem a bejárati ajtón leguggoltam és engedtem, hogy kifolyjon az a maradék könnyem is. Gondolkodni kezdtem. Végül is, már nem az késztetett sírásra, hogy együtt éreztem a rajongókkal. Nem az ő érzéseik. Sokkal inkább a sajátom. Nem akartam, hogy ennyire megérintsenek ezek a dolgok. Nem akartam komolyan venni ezt az egészet. Nem akartam rajongó lenni és nem akartam semmiféle érzelmeket táplálni a fiúk felé. Miért ilyen nehéz ez? Miért ilyen más ez? Nem voltam képes elfogadni azt, hogy tönkre kell tennem őket. Hogy ítélkezhetek Zayn felett, ha én is ugyanolyan önzőn viselkedek. Nem tehetem ezt velük. Egyszerűen nem vagyok képes.

- Igen? - szipogtam a telefonba. 

- Valami? Azt mondtam hívj fel már az első nap, hogy mi volt. Nem igaz, hogy még mindig semmi érdemeset nem sikerült kiszedned belőlük. Te vagy a legjobb ember erre a feladatra! Tedd magad használhatóvá és küldj valamit, vagy legalább mondj néhány dolgot!  - hallottam meg Mitch ideges hangját. Azonnal összeszedtem magam. Ő mindig összekap engem. Nagy levegőt vettem és hagytam, hogy kitisztítsa a fejemet. Mi a fenét művelek? Nem ez a szabály! Mindig zárkózott, érzelemmentes és megjátszott! Többet nem törhetek össze! Nem eshetek ki ebből a "szerepből". Mert ez az! Semmi több! Ne hitesd el magaddal, hogy szereted őket! Ne hitesd el magaddal, hogy az vagy aki valójában nem létezik! Ez csak egy szerep! - parancsoltam magamra, majd a válaszra váró Mitchhez szóltam. 

- Ma este elküldök mindent. Igen van elég anyag amit le tudok adni. Talán több is mint amit vársz. Most épp Zayn Malik házában vagyok! - suttogok, mikor nyílik az ajtó. Louis az. Egy pillanatra megrémültem, de pontosan tudtam hogy kell kezelni az ilyen helyzeteket. - Rendben Vicky, majd küldök képeket, de most mennem kell szia! - köszönte el Mitchtől, majd elfogadtam Louis kezét, aki felhúzott a földről. 

- Ki az a Vicky? - néz rám a szemöldökét ráncolva. 

- A barátnőm. Ő is rajongó és kért, hogy küldjek majd képeket. - hazudtam, újra. Egyébként Vicky a húgom, de ez volt az első név ami eszembe jutott.

- Jól vagy? - terelte a témát és aggódva fürkészte arcomat. Nem szabad újra elgyengülnöm, de szörnyen jól esett ez az állandó törődés, amit Louistól kaptam.

- Igen. Ne haragudjatok, kicsit elragadtattam magam...