4. Mikor kezdtem vele együtt érezni? - Jó éjt puszi

Sziasztok!

Tudom, hogy régen frissítettem a blogot, de megérkeztem a negyedik résszel és ígérem, hogy hamarosan hozom már a következőt is.

Örülnék a véleményeknek, szóval ha az időtök engedi, akkor pipáljatok, kommenteljetek és ha még nem tettétek meg, de olvassátok a blogot, iratkozzatok fel.

Ha elérjük a 10. feliratkozót, azonnal hozom a következő részt +egy 10 feliratkozós különkiadást is.

(Egy ideje a koncert hatása alatt vagyok és nem múlik! Ha van kedvetek írjátok komiba aki volt a koncerten, hogy hogy érezte magát és most, hogy érzi, mert nekem botrányosan letargikus a hangulatom azóta is! Elképesztő jó volt! [bocsi azoktól, akik nem voltak, tudom szörnyű ezeket olvasni és látni])
Az utolsó bekezdéseknél, valamiért nem engedi, hogy leszedjem a kiemelést, ne haragudjatok miatta!
Jó olvasást!

Louis megrázta a fejét. Nem haragudott. Még csak nem is érezte zavarban magát a kirohanásom miatt. Ahogy szemébe néztem, azonnal rájöttem, hogy ennek mi volt az oka. Egyetértett és együtt érzett velem.

- Tudom voltak köztetek veszekedések. - gondoltam végig, hogyan tudnék egy olyan témát felhánytorgatni, amihez sok érzelmet köthet. És az közösségi oldalakon folytatott csatája Zaynnel, biztosan sok érzelmet éleszt fel benne. 

- Már nem harcolok. És gyerekes dolog volt tőlem amiket csináltam. - láttam rajta, hogy tényleg bánja. Pedig nem kellett volna. 

- Én, vagyis mi rajongók hálásak vagyunk. És remélem tudod, hogy senki nem haragszik rád! Teljesen megértünk téged! - vezettem kezemet a hátára és ezzel próbáltam egy kicsit személyesebb helyzetbe kerülni vele. Rám pillantott.  Hirtelen közelebb került az arcunk egymáshoz, mint amennyire bekalkuláltam ezt a közeledést. Rémülten pillantottam a lábamra, de teljes tudatállapotomban voltam. És tudtam, hogy mi kell ahhoz, hogy ennél is közelebb akarjon kerülni hozzám. Nem tudtam megtenni. Képtelen voltam. Ő egy annyira jó ember. Csodálatos és annyi szeretet van benne, hogy az valami hihetetlen. Viszont valamit már kellett csinálnom. 

- Menjünk be. - nyújtotta ki karját, hogy előtte lépjek be az ajtón. Bólintottam, majd egy hosszú sóhajtás hagyta el a számat. Feladtam a tervemet, hogy Louis lesz az ember, akit, majd magamba bolondítok és nagyobb fájdalmat okozok neki ezzel, mint bármelyik másik fiúnak. 

Miután hazaérkeztünk azonnal a csodálatos lakosztályunk, hasonlóan csodálatos erkélyére siettem és Mitchet kezdtem tárcsázni. Foglalt volt a vonal, ezért csak helyet foglaltam az egyik széken. Lassan sötétedett. Annyira szép volt ez a város. Nem lehetett panaszkodnom, hiszen csodálatos itt lenni. Persze jól meg is fizetek érte. Vajon elég erős leszek, hogy úgy hagyjam el őket, hogy nem tálalok ki mindenről? Hogy nem fogok a búcsúzkodásnál a nyakukba borulni és elsírni, hogy mennyire sajnálom amit tettem velük? Talán a legrosszabb rész az ilyen melóknál az, hogy megszokd, ők valójában nem veled ilyen kedvesek, hanem a lánnyal akit alakítasz. És hogy nincs is igazi kapcsolatotok. De egyet ki kellett alakítanom. Méghozzá azzal, aki a legkevésbé sebezhető. Ez pedig egyértelműen nem Louis és nem is Niall. Liam egy erős személyiség, de ő tartja össze őket és nem lenne okos őt szétszedni, ha csak nem akarom az egész csapat vesztét. Így hát marad Harold. Nincs ok amiért azt mondanám, hogy más alkalmasabb lenne erre a feladatra, mint egy ilyen nagyképű, öntelt, bunkó, vonzó, férfias, és önző majom. 

Kezemen megpillantottam az éppen megjelenő libabőröket, ezért visszamentem a nappaliba. A faliórára pillantottam, ami pontban tíz órát mutatott. A fiúk mind a szobájukba vonultak, ezért alkalmasnak találtam az időt arra, hogy lezuhanyozzak. Mivel már reggel is célba vettem egyszer a fürdőt, minden cókmókommal berendezkedtem oda, így a helyiség felé vettem az irányt. A kilincs felé nyúlva, azonban lefagytam. Valaki megelőzött a fürdéssel. Fülemet az ajtóra nyomtam és hallgatózni kezdtem.

- Ooooh spaces betveen us keep getting deeper it's harder to reach ya even though I tryyyy.. - kezdem élesebben hallani ezt az édesen csengő hangot. Bár ismertem a hangját, mégis annyival másabb volt így hallani. Akaratlanul is mosolyra húzódtak ajkaim. Lassan egész testemmel az ajtónak dőltem, amíg az ki nem nyílt és rémülten kapálózva álltam meg az éppen kilépő test előtt. De még milyen test. Nem jöttem zavarba, csupán nem néztem a szemébe. A kulcs csontja alatt díszelgő két madárkát figyeltem és majd elképedtem a látványtól. Fecskék.

- Nem szeretem az őrült rajongókat, de ezúttal elnézem neked, hogy a fürdő ajtónál hallgatóztál. - vigyorgott és szarkasztikus hangjától kirázott a hideg. Utáltam, hogy ennyire el van szállva.

- Fecskék. - mondtam és továbbra is tetoválását fürkésztem, nem figyelve az előbb hangoztatott beszólására. Csupán azért leptek meg ezek ennyire, mert egy pontosan ugyanilyen madarat tetováltattam egy hónapja a fülem mögé. Furcsán nézett rám, de én hamar észbe kaptam. Hiszen tudnom kellene minden egyes tetoválásáról. Főleg amelyek ekkorák és ilyen látható helyen vannak. - Vagyis a fecskék. - mutattam most rájuk.

- Igen. - húzta össze szemöldökét. Hajából még csöpögtek a vízcseppek és végigfolytak kidolgozott mellkasán. Nagyot nyeltem. Hogy érezhetek ekkora vágyat egy ilyen ember iránt?

- Én most megyek. Fürdök. - haladtam el mellette,  de mielőtt bezártam magam mögött az ajtót, szemeimmel végigmértem a hátsó felét is, majd magamat figyelmeztetve abbahagytam ajkaim harapdálását és becsaptam az ajtót. Lehúztam magamról a hosszú ujjú pólómat és a csőnadrágomat, majd ujjaimmal kiakasztottam a melltartóm kapcsát.

- Juj, bocs elfelejtettem fogat mosni. - tárta ki az ajtót Harry, mire azonnal magamhoz szorítottam az épp kicsatolt melltartómat.

- Menj már ki! - rúgdostam hátulról, mivel kezeimet még nem sikerült szabaddá tennem. Nem jártam nagy sikerrel, mivel csak szájába vette a fogkeféjét és vigyorogva felém fordult. Ez már komolyan sok.

- Miért te kukkolhatsz én meg nem? - dőlt az ajtónak és kaján vigyorgásba kezdett.

- Nem kukkoltalak. Csak hallgattam, ahogyan énekelsz. - magyarázkodtam, de amint kimondtam rájöttem, hogy ez inkább mentegetőzésnek hangzott inkább.  Idiótán bólogatni kezdett, majd kivette szájából a fogkefét és közelebb lépett. Nem éreztem azt, hogy ennek itt lenne az ideje. Túlságosan is kellemetlen volt. Itt álltam és a fehérneműmmel takargattam a testemet. Mégis annyira elgyengített.

- Liam! Hahó! Valaki! - kezdtem kiabálni, mert tudtam, hogy nem bírtam volna sokáig. Nem akartam ilyen könnyen beadni a derekam, mert meg kellett szereznem Haryt és nem csak egy éjszakai kalandra. Az kellett, hogy bízzon bennem és kedveljen annyira, mint egy barátnőt. Bár jelenleg teljesen használhatatlannak tűnt a tervem. Egyetlen dolgot akart: szexelni. Teljesen ki volt éhezve és nekem nem volt elég ennyi tér, hogy vissza tudjam fogni magamat.

Csak megforgatta szemeimet, majd rám zárta az ajtót. Ezúttal kétszer is elforgattam a kulcsot a zárban és csak ezután álltam be a zuhany alá.

- A kutyát te szerencsétlen! - hallottam meg Louis hangját, amint kiléptem a fürdőből. Felnevettem, majd elindultam a szobám felé. Most mind a nappaliban foglaltak helyet. Niall épp az új kedvence után takarított. Nos, senki nem mondta, hogy szobatiszta, így a szőnyegre piszkított.

- Nem jössz ide? Nézünk egy filmet. - pillantottak felém, de én azonnal megráztam a fejemet. Ma mindenképp le kell adnom egy jelentést és időbe telik míg azt leírom és elküldöm a cégnek, mert egy rosszul megfogalmazott mondat és sokkal jobban elrontom őket, mint szeretném. Illetve kicsit se szeretném, de kell. Igen. Mert ezt kell tennem.

- Már kicsit fáradt vagyok. - mosolygok rájuk, majd jó éjt kívánva, eltűnök az ajtóm mögött. Folyton csak az a szám megy a fejembe, amióta hallottam, ahogyan Harry énekli. Dúdoltam, néha énekeltem, ha véletlen tudtam a szöveget. Kinyitottam a bőröndömet és magamra vettem a fehérneműmet, majd egy pólót, ami még az apámé volt. Imádtam ebben aludni. Főleg ha nem otthon voltam. Melegséget és biztonságot árasztott.

- Kop-kop! - nyitott be Harry. Hát sosem adja fel?

- Szia. - mosolyogtam rá, majd az ágyamra ültem. Valójában egy kicsit sem örültem annak, hogy bejött, de a lány aki most vagyok, repesett a boldogságtól. - Miért jöttél? - kérdeztem és megütögettem magam mellett az ágyat, ahol helyet is foglalt.

- Csak egy jó éjt pusziért. - villantotta meg újra fogait és ezzel megjelentek arcán az apró gödröcskéi is. Tudtam, hogy ő tényleg csak egy csajozógép és hogy valószínűleg minden percben megjátssza magát, de legalább kevésbé volt bennem rossz érzés amiatt, hogy én is ugyanezt teszem. Megjátszom magamat.

Felnevettem, majd felé hajoltam és egy puszit nyomtam az arcára. Hálásan és elégedetten pillantott rám. Talán el kellene tekintetem az első este történt dolog felett. Hiszen az alkohol mindenkiből kihozza a vadállatot. Talán nem is olyan öntelt. Talán nem is olyan felszínes. Nem kellene ennyi előítélettel néznem rá, hiszen ő is csak egy ember. Követhet el hibákat és ilyen nyomás alatt, sokan tesznek rossz dolgokat, és ez még semmi a többihez képest. Lassan talán kezdek tényleg a rajongójukká válni. Hiszen kezdek eltekinteni minden hibájuk felett és bár nem ismerem őket, a világért se tudnék közvetlen fájdalmat okozni nekik. Itt például Louisra gondoltam. Harrynek se szerettem volna rosszat. De ő közeledett felém és bár csak a testi kapcsolat miatt, én mégis úgy érzem, hogy izzik köztünk a levegő. Talán őrültség ezt gondolni, de talán a lányt akit játszok, Harry már rég levette a lábairól. Már rég az övé az a lány. De ő nem vagyok én. Hiszen én nem érzek semmit velük kapcsolatban. És az, hogy  fizikailag vágyok rá, az semmilyen érzelmi kötődéshez nem vezet.

- Szóval ezért nem hagyod, hogy a közeledbe férkőzzek ugye? Ezért utasítasz vissza? - nézett a pólómra. A kérdéseket inkább magának tette fel és nem nekem. Először nem tudtam mire gondol. - Otthon vár a barátod. - mosolygott rám.

- Nem. - ráztam meg a fejemet azonnal.

- Nem? - kérdezte és tekintetét olyan mélyen fúrta az enyémbe, hogy szinte már fájdalmas volt. Most képtelen lettem volna hazudni neki, de szerencsére erre nem is volt szükség.

- Nem. - mondtam újra, már sokkal magabiztosabban.

- Akkor még szűz vagy? - kérdezte ugyanolyan komolysággal a hangjában mint eddig. Rosszallóan pillantottam rá. Hogy tehet fel egy ilyen kérdést? Egy ilyen személyes kérdést szemrebbenés nélkül? - Vagy miért nem engeded, hogy ennél is élvezetesebbé tegyem az itt létedet? Már voltam egy rajongómmal. Ő sokkal könnyebben adta magát. - helyezte combomra a kezét. Felháborodottan álltam fel helyemről.

- Nem vagyok szűz. És ilyen nehéz elképzelni azt, hogy van még olyan rajongótok aki nem dobja oda magát, hogy "bassz meg aztán szevasz!"? Már ne haragudj, de nem félsz, hogy mindenkit elvesztesz aki eddig oda volt érted? Mi hittünk abban, hogy nem vagy olyan, mint ahogyan a szennylapok leírnak. De úgy tűnik tévedtünk. - komolyan, lassan magamra sem ismerek. Mint egy igazi drámakirálynő. Harry szemeit forgatva dőlt hátra ágyamon. Nem tudom, hogy mi játszóthatott le benne. Hogy megérintették- e a dolgok, amiket a fejéhez vágtam az imént. De pasiból van. És gondolom nincs ideje randira vinni a lányokat... De miért gondolkozom ezeken a dolgokon? Hiszen ez még nem ok arra, hogy kihasználja a rajongóit. Mondjuk az előbb egyes számban beszélt. Tehát tényleg lefeküdt már egy rajongóval.

Újra ágyamra ültem és tovább folytattam a gondolatmenetemet. Bár ha jobban belegondolok, szerintem azok után amiket olvastam a rajongókról, az életüket adnák, hogy egy estét eltöltsenek vele. Nem is tudom erre eddig miért nem gondoltam. Gondolkozz a rajongók agyával! Végül is mi baj lehet belőle? A testem úgyis vonzódik hozzá. És erősen kétlem, hogy nem élvezném. Nem kell aggódnom, hiszen ő sem önmaga és én sem vagyok az. Nem kell őszintének lennem. Nem kell viszonoznom a gesztust, amit ő sem adott meg.

- Picsába vele! - fordultam hátra és ekkor kipattantak a szemei. Felült és értetlenkedve nézett rám. Közelebb csúsztam, majd mélyen szemébe néztem. Leheletét megéreztem az ajkaimon. Gerincemen végigfutott a hideg. Ajkaimat kezdte bámulni. De nem csókolt meg. Meleg kezeivel pólóm alá nyúlt én pedig engedtem neki. Oldalamon felvezette kezeit, majd eldöntött az ágyon. Nyakamba csókolt. Szemeimet lecsuktam és megnyaltam ajkaimat.

Harry izgatott, de túlságosan aggódtam. Próbáltam nem gondolkodni a sok hazugságon, a sok rossz döntésen.

- Ígérem nem bánod meg. - suttogta érzékien a fülembe, amitől a hideg rázott ki.

- Ne! - állítottam mégis le, mikor egy furcsa érzés kapott el. Nem akartam vele lefeküdni. Vagyis le akartam, de csak az egyik felem. A másik erősen tiltakozott. De már nem tudtam, hogy melyik az igazi és melyik a hamis. Azt hiszem néha Harry önmagát adta, néha pedig nem. És én túlságosan is kedveltem azt a Harry Stylest. Olyan volt mint a többi fiú. Olyan őrült és életvidám.

Kezeit kihúzta pólóm alól, majd felállt és egyszerűen az ajtó fele kezdett sétálni.

- Harry.. - csuklott el a hangom, de mielőtt folytathattam volna, becsukta az ajtót.

- Csak beszélgettünk. - hallottam, ahogyan mély hangján dobálja a szavakat a nappaliban ülő fiúknak. Tudni sem akartam, hogy egyáltalán komolyan tudják-e venni ezeket a szavakat az ő szájából. De miért is érdekelt engem, hogy mit gondolnak ők rólam? Most például biztosan azt, hogy egy szegény és ártatlan rajongójukat megbántotta Harry. De azt akartam, hogy tudják nem így van. Pedig így volt. Megbántott. De egyszerűen egybefolyt a két személyem. Meg voltam bántva. Nem tudtam, hogy kire haragudjak, rá vagy magamra. Annyit gondolkoztam már Harryn. Azon, hogy miért lett ilyen. Annyi videót láttam. Egy éve még nem volt ilyen. Nem volt ilyen magába zárkózott rossz fiú. Akkor még más volt. És azért ez a munkám, mert jobb emberismerős vagyok, mint a többi ember. Nem vagyok biztos semmiben, de azt hiszem, hogy ő fél. Fél attól, hogy nem azt várják tőle, hogy önmaga legyen, hanem az akit megalkottak a magazinok, és a fanok által írt sztorik, vagy éppen levelek amiket kap. "Mi hittünk abban, hogy nem vagy olyan, mint ahogyan a szennylapok leírnak. De úgy tűnik tévedtünk." - csengtek szavaim a fülemben. És csak ekkor jöttem rá, hogy mennyire megbánthattam ezekkel a szavakkal. Fejemben volt, ahogyan hátra dől az ágyon. Ahogy lehunyja szemeit. Tényleg fájt neki, hogy ezt mondtam? Nem tudtam másra gondolni, de valamivel el kellett terelni a gondolataimat.

Felnyitottam a laptopomat és írni kezdtem a jelentést. Nagyjából negyed órája írtam, mikor észrevettem, hogy még mindig az említett számot dudorásztam. Rákerestem a neten és a szövegét kezdtem olvasgatni, amíg meg nem szólat a telefonom.

- Szia. - szóltak bele, mikor benyomtam a "hívás fogadása" gombot. Észrevétlen mosolyra húzódtak ajkaim.

- Szia Harry. - köszöntem én is. Miért hív? Hiszen csupán két fal választ el minket. Nem mondott semmit, de levegővételét hallottam a telefonon keresztül. - Figyelj nem kell ezt tenned. Azt hiszed elvárom, hogy legyél a nagy és híres Harold Edward Styles? A nagy nőcsábász? Nem ezt akarom. Hidd el nekem. Neked fáj? Fáj, hogy megbántasz tudom. Mert szereted a rajongóidat. Tudom, hogy így van. Mi történt? Miért félsz, hogy nem mersz az lenni aki vagy? Éppen mi vagyunk azok, akik elfogadnak téged. Mitől rettegsz ennyire? Tudjuk, hogy nem vagy meleg. Mi tudjuk, hogy ki vagy hidd már el és ne próbálj becsapni minden szavaddal! - mondtam. Fogalmam sincs, hogy ez honnan jött. Csupán azt tudtam, hogy bár a helyzetünk más volt, én is ugyanezt éltem át csak másképp. Hisz megszeretem az embereket akikkel vagyok. Tudom, hogy ők is szeretnek, de becsapom őket, mert nem ismerik meg azt, aki igazából vagyok. Csak is ezért tudtam ezt így felismerni és el is mondani neki. Bár még nekem is fájt kimondani ezeket a szavakat. Vártam, hogy mondjon valami, de csak az egyre szaporább lélegzetét hallottam.

- Who’s gonna be the first one to start the fight? - (Ki lesz az első, aki elindítja a küzdelmet?) - kezdett énekelni. Azonnal felismertem és a laptopom képernyőjére pillantottam, majd én is énekelni kezdtem.

- Who’s gonna be the first one to fall asleep at night? - (Ki lesz az első, aki elalszik este?) - Who’s gonna be the last one to drive away? - (Ki lesz az utolsó, aki elhajt?) - Who’s gonna be the last one to forget this place? - (Ki lesz az utolsó, aki elfelejti ezt a helyet?) - We keep taking turns - (Felváltva tartjuk) - Will we ever learn? - (Meg fogjuk valaha tanulni?) - The spaces between us - (Az űr köztünk) - Keep getting deeper - (Egyre nagyobb) - It’s harder to reach her - (Nehezebb elérni) - Even though I've tried - (Annak ellenére, hogy én próbáltam) - Spaces between us - (Az űr köztünk) - Hold all our secrets - (Őrzi minden titkunkat) - Leaving us speechless - (Így nekünk hangtalan) - And I don’t know why - (És nem tudom miért) - énekeltük felváltva, majd az utolsó sort együtt.- Who’s gonna be the first to say goodbye? - (Ki lesz az első, aki kimondja: Viszlát?) A könnyeim szinte elárasztották az arcomat. Ennek sokkal mélyebb értelme volt egy egyszerű éneklésnél. Én nem vártam tőle, hogy mondja ki igaz amiket mondtam, vagy válaszoljon a kérdéseimre, de ezzel megtette mindezt. Olyannyira meghatott, hogy talán a legkellemetlenebb helyzetbe kerültem az eddigi akcióm során. Mikor kerültünk ennyire egy hullámhosszra? Mikor kezdtem vele együtt érezni? És mikor nyíltunk meg így egymás előtt úgy, hogy ne áruljunk el semmi olyan dolgot magunkról, amit nem szabad? Túlságosan fájdalmassá tette nekem azt, hogy most tovább csináljam ezt... Talán csak fáradt voltam. Talán csak kimerültem. Aludnom kellett. - Jó éjt Jill. - hallottam meg rekedtes hangját. Nem úgy beszélt, ahogyan szokott. A hangja olyan volt, mint mikor énekel. Szóval ilyen amikor őszinte? - Jó éjt Harry. - suttogtam és közben benyeltem könnyeimet, azt remélve, hogy nem hallotta meg. Már nem az örömtől sírtam. Nem is meghatódottságtól. Fájt, hogy ezt kell tennem velük, de legfőképp az, hogy ezek után ezt kell tennem Harryvel. Szerettem volna, hogy velem maradjon. Hogy ne utáljon meg, mert ez valami különleges és én ezt éreztem. De ez lehetetlen volt. Hazugsággal indítottam. Nem szabadna reménykednem sem. Csak koncentrálnom kellett volna, de ez az ami nem ment..